Meixner Józsefné apoteózisa

Kevés esztétikai kategória illik jobban Böszörményi Márton elso kötetére, mint a szellemi-érzéki felforgatás kulcsszava: a mindfuck. Már rég vártam olyan magyar prózára, ami megeroszakolja az idegrendszeremet. A Meixner Józsefné apoteózisa pedig kegyetlen szereto, hiszen hihetetlen következetességgel, de végig kiszámíthatatlan fogásokkal kényszeríti ki az olvasóból a kínörömöt. Lehet dobálózni a legkülönbözobb fogalmakkal, new weird, neogótikus kísértetsztori, spekulatív testhorror – de ezeknél talán fontosabb, hogy Böszörményi hogyan képes ismeros-ismeretlen elemekbol egy csak rá jellemzo, privát szövegbörtönt építeni. Az apoteózis lehetosége is ebben a szorongató poétikai és léttapasztalatban körvonalazódik, hiszen a kötet központját alkotó pszichózis-történeten keresztül végül is ahhoz a felismeréshez érkezünk el, hogy nem tudjuk rendszerezni összeomló világunkat. Az egyedüli megoldás, hogy „mi” válunk saját apokalipszisünkké. Meixner Józsefné istenülése Meixner Józsefné szövegben való feloldódása, miáltal Meixner Józsefné: minden és semmi. De ez fertozo folyamat. Ha olvastál már Meixner Józsefnérol, akkor elobb-utóbb te is Meixner Józsefné leszel. És jön a mindfuck. A végtelenített összeomlás élvezete. Tükör elott háromszor:??Meixner Józsefné,??Meixner Józsefné,??Meixner Józsefné.????Nemes Z. Márió