Tisztítótuz

„Kelloen felpaprikázott hangulatban lépett be az irodába, majd táskáját az asztalra csapva,  nekiállt, hogy levetkozzön. Kabátját a fogasra akasztva, gyors pillantást vetett a tükörbe, és akkor látta meg, hogy a haja ott hátul, égnek áll. És o így jött végig az utcán! Az ágaskodó tincset lesimította, sötét szemüvegét pedig kicsit feljebb tolta az orrán. Nem volt rá igazán szüksége, csupán kis dioptria volt az egyik lencsén, de úgy gondolta, a negyvenes évei elején  érdekesebbé, modernebbé, talán fiatalosabbá is teszi, a sötétített foncsorozású, divatos szemüveg. Ez tette-e, vagy csak a sors játszott vele aznap reggel, de minden balul ütött ki. A szemüvegtol függetlenül, sötéten látta az egész világot, és benne önmagát.
Ekkor kopogtak az ajtón, és a kolléganoje lépett be. A harmincas, vörös kis not lopva gyakran elnézegette, amint elotte haladt a folyosón. Jó alakú, frissen elvált asszony volt, gyerek nélkül. Azt ugyan nem tudta, van-e valakije, mégsem mert kezdeményezni.
A no most mosolyogva üdvözölte, majd rákérdezett: hallottam, a kisfonök megjegyzést tett a késésedre. Mi volt veled ma reggel?
Á, minden balul ütött ki – és elkezdte mesélni a kálváriáját. A no láthatóan érdeklodéssel hallgatta. Azért ezt te eltúlzod egy kicsit – mondta. Nem olyan sötét a világ, amilyennek te látod! Végül is, gondolj csak bele. Sikerült bezárnod a lakásajtót? Igen. Elcsúsztál a vizes kövön? Nem. Na, de a járdán! – vetette o közbe. De nem tört el egyetlen csontod se! Még a kabátod se lett piszkos! Igaz. Beértél a munkahelyedre? Hát persze, de el is késtem! Fejedet vették? Nem. Na, látod! Vedd csak le ezt a sötét szemüveget, azon keresztül látod te olyan sötéten az eseményeket! Azzal, hogy szavának érvényt szerezzen, a kis vörös odanyúlt, és olyan gyengéd mozdulattal vette le az orráról a szemüveget, hogy az fölért egy cirógatással! Egész melege lett tole.
Lehet, hogy mégis kezdeményezhetne valamit ennél a kis nonél?!”