Papírváros II.

Egyszer majd megírom Huszelin Rancsics igaz történetét – jelentette be
pályafutását kezdo költo Zalán Tibor epikusi készülodését, s majd húsz
évvel késobb a regényíró Zalán meséli el a Papírváros döbbenetes
epizódjaként az I. világháborús történetet. Mert a mufajokat egymásba
játszatva mesél, valóban elbeszél a szerzo. Több szálon, helyszínen és
idosíkon futó történetsora annak a rettento pokoljárásnak drasztikus
nyelven eloadott látomása, melyet fohose tudatosan választ: az
önpusztításnak, az állandó „elveszni készülés”-nek. A hatalmas írói
vállalkozás elso kötetének építész-narrátora e negatív úti cél
eléréséhez lát hozzá, hogy a XX. század infernóját önmagán kívül
megtapasztalja, önmagán belül pedig megvalósítsa. Byron és Tonio Kröger
nyomán, vállalva, hogy a megismerés útja egyben az önpusztításé is,
folyamatosan menekül – alkoholba, nokbe, verekedésekbe, az emberi
kapcsolatokat felszámoló magányba – a megismerés/önismeret és
következménye elol.
A Papírváros 2 megrendíto felismerése, hogy hiába akarunk kivonulni a
világból, a világ nem óhajt kivonulni belolünk. Hogy hiába vagyunk
készek – elozékenyen – kimenetelni a magunk létébol, egyszemélyes
biológiai és transzcendens valóságunkból, a társadalom résen van, s
megakadályoz még az önpusztításban is. Pusztán azért, hogy hatalmát még
ilyen elviselhetetlen módon is bizonyítsa és gyakorolja.