Gå direkte til innholdet
Ne haragudj, véletlen volt
Ne haragudj, véletlen volt
Spar

Ne haragudj, véletlen volt

Forfatter:
Ungersk
Les i Adobe DRM-kompatibelt e-bokleserDenne e-boka er kopibeskyttet med Adobe DRM som påvirker hvor du kan lese den. Les mer

Kedves olvasó, Háy János könyve ez, és róla magáról, Háy Jánosról szól. Nem a világról, hanem annak csak egy kicsiny darabjáról, úgymond, amelynek muködéséért o és csakis o felel. Az persze, hogy ebben a szövegben saját magáról árul el Háy János mindennap valamit, megtéveszto is lehet. Járványnapló, ötlik föl benned talán a szó.


És hogy a napló személyes, ha pedig személyes, akkor - gondolhatnád - még sokkal inkább a szerzojérol szól, mint azok a könyvek, amelyeknek egyik szereplojét sem hívják úgy, ahogyan a szerzot valójában hívják. Az a szerzo tehát, aki ezt a könyvet írta, és akinek ráadásul a foglalkozása is téma most, a saját nevében kínál betekintést az életébe és a gondolataiba, ha igaz. Most, most! Amikor. Hiszen rendkívüli helyzet, sot korszakhatár ez, ami után semmi sem mehet majd már úgy, olyan hibásan, olyan vacakul, ahogyan eddig ment. Az ország, a világ. És hogy az író megmondja most nemcsak azt, hogy mit fozött tegnap, és máma mit fog, hanem azt is, hogy szerinte hogyan lesz eztán. A vírus utáni jövoben, ha majd.
Ha igaz.
Csakhogy ez nem biztos. Ennek a könyvnek a szerzoje ugyanis nem szeretné megmondani, hogy majd mi lesz. Talán változik valami, aztán mégse. Neki azonban elsosorban nem a világgal van dolga, hanem a világ kicsiny darabjával. Arról kell pontosan tudósítania annak, aki ír, tehát (tehát) igazat mond. Nem a felszínrol, nem a hírekrol, nem a kilátásokról, nem is a vírusról. Hacsak úgy nem, hogy vajon mi volna az? Istenbizonyíték? Ellenség? Kinek-minek az ügynöke?
Az mindenesetre, aki ezt a könyvet írta, igazat mond. Rólad, kedves olvasó, azaz magáról persze. Persze hogy magáról. Arról is, hogy mit álmodott, és hogy álmában azt kéri tole valaki, aki valójában nincs már, hogy ne haragudjon.


Barna Imre

Undertittel
Szuksegnaplo
Forfatter
Hay Janos
ISBN
9789635042937
Språk
Ungersk
Utgivelsesdato
3.6.2020
Tilgjengelige elektroniske format
  • Epub - Adobe DRM
Les e-boka her
  • E-bokleser i mobil/nettbrett
  • Lesebrett
  • Datamaskin