Indiánok a Dunán

„A törzs tagjai közfelkiáltással Bélát
választották meg törzsfonöknek. Béla elérzékenyülten tette fejére a díszes
tollbokrétát, aztán méltóságteljesen letelepedett az egyik láda tetejére.

– Köszönöm a bizalmatokat, rézboru testvéreim… most pedig
engedjétek meg, hogy néhány szóval ismertessem a tábori életet, ami ránk vár:
ébreszto reggel hét órakor, utána mosdás, majd reggeli, bevásárlás és fozés,
aztán ebéd. Ebéd után mindenki kedvére pihenhet, füröd­het, halászhat és
vadászhat, a vacsora után tábortuz a totemoszlopnál és csöndes tervezgetés…
Valahogy így képzelem az indián-életet. Vállaljátok mindazt, amit elmondtam?

– Vállaljuk!
– mondták a fiúk kórusban.

– Köszönöm,
rézboru testvéreim – nézett körül a fonök lelkes pillantással. – Akkor
közölhetem azt is, hogy egy nagylelku pártfogót találtam, aki hajlandó minket
élelmezni. Egyébként a szigetet is o bocsátotta a rendelkezésünkre…”