

Goebbels titkárnoje voltam
1911-ben Berlinben született egy kislány, aki sokra vitte: a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének, Joseph Goebbelsnek a titkárnoje lett. A mindennapi adminisztrációs feladatok ellátása mellett a német katonák halálozási statisztikáinak meghamisítása volt a munkája. A bukás után sem tanúsított megbánást, elhárította a személyes felelosségét a halálgépezetben elfoglalt szerepét illetoen. Csak élete legvégén volt hajlandó interjút adni, melyben többször hangsúlyozta, hogy o is úgy élt, ahogy a legtöbb német: nem tudott semmirol, mert nem akart tudni arról, ami nem rá tartozott. Ezért is lett az életébol készült dokumentumfilm címe Egy német sors. De vajon milyen tanulságokkal szolgálhat ma egy, a tetteiért felelosséget nem vállaló német gépíróno életrajza?
A náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels titkárnoje több mint százévesen oszintén nyilatkozott mindarról, amit Hitler közvetlen környezetében átélt. Kikötötte, hogy az interjú egy része csak halála után jelenhet meg, például arról a kényszerabortuszról, mellyel elvették a zsidó szerelmétol fogant gyermekét.
- Forfatter
- Brunhilde Pomsel, Brunhilde Pomsel
- Oversetter
- Brunhilde Pomsel
- ISBN
- 9789634059677
- Språk
- Ungersk
- Utgivelsesdato
- 19.3.2019
- Forlag
- Europa Konyvkiado
- Tilgjengelige elektroniske format
- Epub - Adobe DRM
- Les e-boka her
- E-bokleser i mobil/nettbrett
- Lesebrett
- Datamaskin
