Az üstökös

„Késo éjszaka volt… Avárosok és falvak lakói már régen lepihentek, de a dombtetore épült obszervatórium hatalmas távcsöve még mindig makacsul az égboltra irányult. Vándory Sándor – a csillagvizsgáló-intézet fiatal vezetoje – órák óta nem mozdult el a hatalmas refraktortól, és már négy óra felé járt az ido, amikor nehéz sóhajjal hátrahanyatlott karosszékében és megdörzsölte fájó szemét. Sokáig ült némán, magába roskadva és többször végighúzta kezét magas, sápadt homlokán. Gondolatai az üstökös körül forogtak, melyet két nappal elobb fedezett fel az égbolton. Szabad szemmel még nem is lehetett látni, de a távcso elárulta valódi lényét és a számítások meggyozték a fiatal csillagászt arról, hogy ezúttal elkerülhetetlen az összeütközés… Az üstökös még csak parányi világító pont volt az ur végtelenjében, de lobogó uszálya baljóslatúan követte az égbolton…”