

Nagy Szulejmán szultán
„Szulejmán szultán az Oszmán Birodalom tizedik szultánja volt. A muszlim idoszámítás szerint egy új, a 9. évszázad küszöbén lépett trónra, így a misztikára fogékony oszmán-muszlim világ óriási várakozásokkal tekintett uralkodása elé. Szulejmán sok tekintetben beváltotta ezeket a várakozásokat. Tizenhárom hadjáraton vett részt személyesen, és legalább másfélszeresére növelte az apjától örökölt birodalmat. Halálakor az általa uralt területek a Magrebtol az Indiai-óceánig, Budától és a Krím félszigettol Ádenig és Etiópiáig terjedtek. A kor legerosebb hadseregével rendelkezett, s nem volt állam, amely egymagában felvehette volna vele a versenyt. Ezért nevezték el utólag 46 évig tartó uralkodását „pompázatos évszázadnak.” Nekünk, magyaroknak, Szulejmán korszaka egészen mást jelent: a Szent István-i „birodalom” bukását, a hódoltságot, a mérhetetlen szenvedést és pusztulást, amit Szulejmán hadjáratai okoztak. Ezzel azonban Szulejmán személye és az Oszmán Birodalom története nemzeti történelmünk része is lett, s ezért nekünk is foglalkoznunk kell velük. A most kiadott életrajz szerzoje M. Tayyibb Gökbilgin, a múlt század egyik legjelentosebb török történésze; ezért összefoglalása kiegyensúlyozott, elfogulatlan, és mint ilyen mind a mai napig kiválik azok közül a török és nyugati történeti munkák közül amelyek – különösen az utóbbi idokben születettek – egyre kevesebb megértést mutatnak a birodalmi nagysággal össze nem egyeztetheto szempontok, így a magyar szempontok iránt. Ezért is érdemes ezt a munkát a magyar olvasók számára hozzáférhetové tenni.”????Fodor Pál
- Kirjailija
- M. Tayyib Gokbilgin
- ISBN
- 9786156283429
- Kieli
- unkari
- Julkaisupäivä
- 10.5.2021
- Kustantaja
- Napkut Kiado
- Formaatti
- Epub - Adobe DRM
- Lue e-kirjoja täällä
- Lue e-kirja mobiililaitteella/tabletilla
- Lukulaite
- Tietokone
