Mágiarakás

„Mihelyt elkészült valamelyik musora, Sándor György – legalábbis így képzelem a dolgot – kerít magának egy zsákot, átöltözik guberáló embernek, még álarcot is ölt, amely persze megtévesztésig hasonlít igazi arcára, és így, a felismerhetetlenségig felismerhetoen sorra járja barátait és ismeroseit, hogy összegyujtse új musorának anyagát. Az egyiknek filozófiai papírkosarában turkál, a másiknak szellemi hamutartójából vicc-csikket emel ki – különféle szemétládákban anekdotafoszlányokat talál, és még a környék kukáit is átvizsgálja, kiselejtezett könyveket keres. Amikor már négy zsákot összegyujtött, akkor fog egy ötödiket, és beleválogatja új estjének anyagát. Persze, nem a négy zsák tartalmából válogat. Ide azt rakja, ami gyujtögetés közben eszébe jutott. És ami akkor jut eszébe, amikor – orrát befogva – a leletkupacot nézegeti. Ettol aztán az ötödik zsák tartalma torülmetszetten sándorgyörgyös lesz, a kezdo ötlettol a befejezo fintorig.
Eörsi István