Heltai Jeno

Elso verseskötete, a Modern Dalok a múlt század végén jelent meg, utolsó, búcsúverse 1957-es keltezésu. A két dátum között egy sokmufajú alkotó és jelentos kultúrpolitikus egymástól elválaszthatatlanul egységes, csaknem áttekinthetetlen méretu életmuve teljesedett ki.„Ide-oda csapongó újságíró, szerkeszto, könyvkiadó, színházigazgató, író, drámaíró, kabarékölto, francia, angol, olasz és német színdarabok és versek fordítója voltam, éltem Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban, itthon és külföldön is találkoztam kis és nagy emberekkel, becsületesekkel és csalókkal, szép és gonosz nokkel… s mindebbol talán egy-egy figurát tudok csak megvilágítani…” – írja öregkori vallomásában, szerényen elhallgatva, hogy o teremti meg a magyar kabaréköltészetet, hogy Kató-verseivel új korszak kezdodik irodalmunkban, hogy novelláinak legszebb darabjai a mufaj hazai legjobb remekei közé tartoznak, hogy regényeiben a bohémvilág, a balkáni uralkodók kisszeru machiavellizmusának ábrázolásával utat mutat a magyar persziflázs-regénynek, hogy egyike legsikeresebb színpadi szerzoinknek, aki az újromantikus versesjátékokat új életerovel töltötte meg, s A néma leventé-vel ma is, most is telt házat teremt színházainkban. Az izgatottan úttöro, folytonosan kezdeményezo Heltainak a költok között sajátos helyet jelöl ki az, hogy biztonságosan csevego újságíró és novellista, a novellistának viszont bravúros hátteret ad, hogy gyakorlott drámaíró, és mindehhez az esztétikai erényhez járul egy ritka és fontos etikai erény: Heltai bármit írt, átsüt rajta az emberi jóság. A Heltai-életmu sokfélesége más-más mufajban más-más jelentoségu. Hogy muvei végtelenjében mi az irodalomtörténeti jelentoségu és mi a kiemelkedo rangos írás, azt keresi-kutatja Hegedüs Géza e kötetben oknyomozó lendülettel, érto, irodalomtörténészi lélekkel és a hiátusokat is kitölteni tudó, a mögöttes világ sugárzását is fogékonyan érzo írói szívvel.