Siirry suoraan sisältöön
Hajnal
Hajnal
Tallenna

Hajnal

Lue Adobe DRM-yhteensopivassa e-kirjojen lukuohjelmassaTämä e-kirja on kopiosuojattu Adobe DRM:llä, mikä vaikuttaa siihen, millä alustalla voit lukea kirjaa. Lue lisää
Lilith ismeretlen helyen ébred fel. Hamar megtudja, hogy az oankáli nevu idegen faj urhajóján tért magához, ahol több száz évig tartották mélyalvásban. Találkozik a földönkívüli lényekkel is, akik megosztják vele a tudásukat: a nukleáris holokauszt idején vették fel a kapcsolatot a kipusztulásra ítéltetett emberiséggel, megmentették, akit lehetett, majd az évszázadok alatt meggyógyították a Földet. Kifejlesztették a rák ellenszerét is, és olyan genetikai módosításokat végeztek az embereken, melyek eredményeként nemcsak, hogy nem lesznek betegek többé, de a mentális és fizikai képességeik is egyaránt javultak. Az oankálik úgy érzik, eljött az ido, hogy felébresszék az embereket, és visszavezessék oket a Földre.

Lilith az egyik elso ébredo, az o feladata lesz egységet kovácsolni a többiekbol, és megkezdeni a visszatérést. De ahogy a no idovel megismeri az oankálikat és a kultúrájukat, rádöbben, hogy az idegenek nagy árat kérnek a segítségükért cserébe. Talán akkorát, hogy az embereknek nem is kellene elfogadniuk.

Octavia E. Butler 1987-es sci-fijének megjelenése komoly hiánypótlás a magyar könyvkiadásban. A Hajnal mélyen elgondolkodtató regény az embernek az ismeretlenhez való viszonyáról, a hatása ráadásul a mai napig érzodik a popkultúrában, elég csak az Érkezés címu filmre gondolni, de szintén tökéletes olvasmány Ursula K. Le Guin és Naomi Alderman rajongóinak.
ISBN
9789634195580
Kieli
unkari
Julkaisupäivä
21.4.2020
Formaatti
  • Epub - Adobe DRM
Lue e-kirjoja täällä
  • Lue e-kirja mobiililaitteella/tabletilla
  • Lukulaite
  • Tietokone