Fekete leopárd, vörös farkas

„A gyermek halott. Ezenfelül nincs mit tudni.” - indul Marlon James monumentális fantasyregénye, hogy aztán félezer oldalon át regélje el az említett gyermek utáni kutatás részleteit, egy a megszokott fantasyuniverzumoktól meroben elüto világba vetve az olvasót. A Fekete leopárd, vörös farkas egy sosem volt, mégis élo, lükteto Afrikát teremt burjánzó oserdokkel, óriás, denevérszeru démonokkal, csontokkal varázsló kuruzslókkal, árnyéklényekkel - mintha egy Hieronymus Bosch- festményben kalandoznánk.
A Booker-díjas szerzo vérfertozéssel, testiséggel, szexuális és fizikai eroszakkal, vérontással, nemi tabuk megsértésével teli szövege osibb, elemibb világot teremt, mint a torzsalkodó nemesek középkorát idézo high fantasy-mérföldkövek. Csalódik hát, aki egy afrikai Trónok harcát vár - aki viszont egy George R. R. Martin muvéhez hasonlóan részletgazdag, rengeteg szereplot megmozgató és óriási teret átfogó invenciózus eposzt, az egyáltalán nem.
A gyermek halott. Miért is olvassunk tovább? Aki az elso fejezet után nem kap kedvet a szöveg nyers erejétol, a narrátor fanyar, mégis bensoséges stílusától ösztökélve, az talán sosem fogja megtudni. Aki viszont folytatja, rázós, ám élménydús úton vehet részt az elmúlt évek legegyedibb fantasyregényének köszönhetoen.

„Marlon James kihagyhatatlan” (Salman Rushdie)