Én és a cseresznyefa

Mafalda kilenc éves, nagy, vastag, sárga keretes szemüveget visel, és kívülrol fújja Italo Calvino muvét, A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai elol, és felmászik az iskola bejáratánál álló cseresznyefára Ottimóval, huséges, tarka macskájával együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul. Kíváncsi kislány, és megrémíti az a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé csinálni, mint például megszámolni a csillagokat vagy épp focizni Filippóval, az iskola legrosszabb gyerekével, aki csak vele hajlandó szóba állni. A családja és a barátai segítségével Mafalda megérti, hogy másképpen is lehetséges látni. A virágok illatából megtanulja megmérni a távolságot, amely a cseresznyefától elválasztja, és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a dolgokat, amelyek fontosak neki, és amelyeket továbbra is tud csinálni. Ez a kis Mafalda története, de egyúttal Paola Perettié is, a magával ragadó erovel bíró írónoé, aki meg akarta írni az elso regényét, amikor megtudta, hogy súlyos szembetegsége van. Ez a könyv megtanít látni azt, ami még nincs, és harcolni az álmainkért.