EDGÁR

„– Unokaöcsém: csodabogár, ezt azonnal megmondom, kedves barátnom.
A csodabogár, aki csakúgy úszkált egy fekete kabátban és egy mogyorószín nadrágban, furcsának, bohókásnak tetszett mindjárt, fakó szokén pelyhedzo szakállával az álla körül, kutyára emlékezteto bajszával, nagyon is rövid orrával, s hízelgo tekintetu szempárjával, amelynek kék fényében keleties szempilla tükrözodött. Hol egyik, hol másik lábán állva s állandóan rángatózva, mintha csak azt várta volna, hogy felmászhasson az asztalra vagy a szekrény tetejére. Legtöbbnyire behajtott karral s lelógó kézzel álldogált, mint valami tréfamester, aki szeretné adni a szépet. Nem járt, hanem röpködött s oly éles csengésu hangon beszélt, hogy Couic, a kiskutya, majdnem megfulladt dühében.
– Csukják el ezt az állatot! – kiáltotta Gabriel.”