Anyám meg a falum

„Ez a könyv nem annyira önéletrajz, mint inkább hódolat a szüloföldnek, az otthonnak, a gyermekkornak, az emlékezés megszépíto távolából – mondja muvérol Gyergyai Albert. – Mufajára nézve nem napló, de nem is önéletrajz vagy emlékirat, hanem egyszeru visszatekintés egy emberélet vége tájáról egy emberélet kezdeteire, arra az elso, tíz-húsz évig tartó paradicsomi állapotra, mikor még nem szakadtunk el szüleinktol, szüloföldünktol […] A könyv címében benne van két alaptémája, ekörül forognak azok a történetkék, arcképek, leírások és emlékezések, amelyek, mint egy mozaikkép más-más színu kockái, együtt egy dunántúli falu társadalmát, légkörét, arculatát próbálják felidézni legalább háromnegyed század pora és hamuja alól, furcsa vagy kedves figurákkal, hajdani mesékkel és jelmezekkel, mindazzal, ami hozzájárult egy gyermeklélek »érzelmi neveléséhez«. Ily módon a könyv éppen annyira krónika, mint lírai emlékalbum. Egy író, aki élete javát foképpen azzal töltötte, hogy nagy idegen alkotókat magyarázott, magasztalt, tanított s terjesztett idehaza – élete végén visszatér indulásához és eredetéhez, s könyvét, amely talán úgy növekedhet évrol évre, mint egy fa, szeretné ajánlani mindazoknak, akik közelrol-messzirol segítették munkájában: a magyar nyelv mestereinek, a nagy idegen alkotóknak, szüloföldjének, Pannóniának, s azon belül a tág Somogynak, de legfoképpen és mindenekelott anyjának meg a falujának, mivelhogy tolük indult el, s ha másképp nem, e könyv útján hozzájuk is tér vissza…”