

A Nyugat árnyékában
Talán a legvonzóbb tulajdonsága a kötetnek, hogy egymás mellett szerepelteti az ifjúkori, Nyugatban megjelent írásokat, s a közelmúltban vagy éppenséggel ma születetteket, s így az Ido állandóan jelen van a lapokon, személyes üggyé lényegíti át a kritikát, és irodalomtörténeti-esztétikai koordinátákat ad a legszemélyesebb emlékeknek is.
Az a fél évszázad, melyben Gyergyai életének java része eltelt, kétségtelenül a Nyugattól kapta meg muvészi karakterét, a Nyugattól, mely híveit is, ellenfeleit is megvilágította és beárnyékolta. A Nyugatnál indult Gyergyai Albert kritikusi-esszéírói pályája is, a kötetben szereplo írásainak igen nagy része ott jelent meg, a késobb írottak sem szakadnak el a folyóirattól: mesteri tanulmányok és emlékezések idézik meg a Nyugat-kor tagjait. Természetesen a Nyugat inkább ihletoje, mint tárgya e tanulmányoknak és emlékezéseknek; Gyergyai nem „feldolgozza”, hanem „újraéli” a kort, a folyóiratot, a muvészek barátságát és tiszteletét, melyet ifjúkora óta megorzött irántuk.
„A Nyugat sokunk számára nemcsak folyóirat volt, hanem otthon ? írja bevezetojében Gyergyai Albert ?, s a kávéházi márványasztal, ahol Osvát hol egyedül, hol Gellért Oszkárral a jobbján, egyforma grandezzával fogadott minden kezdot és minden hírességet, vagy Babits Reviczky utcai, majd Attila úti lakása, s maga a nyomda vagy a redakció több meleget árasztott ránk, több védelmet biztosított a rossz évek sérelmei és megaláztatásai ellen, mint bármily gogös intézmény, akármilyen hatalmas érdekszövetség ? s addig is, míg lesz valaki köztünk, aki egyszer megírja a Nyugat nemcsak irodalmi, hanem szellemi történetét, hadd függesszem emlékkövére e könyv szerény ex-votóját.”
- Alaotsikko
- Tanulmanyok - Arckepek es emlekezesek - Kritikak
- Kirjailija
- Gyergyai Albert
- ISBN
- 9789633742044
- Kieli
- unkari
- Julkaisupäivä
- 10.12.2013
- Kustantaja
- Fapadoskonyv.hu Kiado
- Formaatti
- Epub - Adobe DRM
- Sivumäärä
- 100
- Lue e-kirjoja täällä
- Lue e-kirja mobiililaitteella/tabletilla
- Lukulaite
- Tietokone
