Szivárvány

Még jóval az elso világháború elott, fiatalon elindultam, hogy írjak. Hogy az írásból megéljek. Megéltem. De amit papírra vetettem, soha sem volt kieszelt történet. Nekem az élet kellett, úgy, ahogy átéltem. Embereket láttam – muvészeket, tudósokat és írókat-, megfestettem külso és belso képmásukat. Tájakat és városokat láttam-,megrajzoltam, ahogyan bennem tükrözodtek. Elébe mentem mindennek, ami muvészet - de éppúgy mindennek, ami emberség - és boldog voltam, ha igazival találkoztam. Egészen benne éltem koromban, és minden évjárat azévi gyermeke voltam. Ezért gondolom, hogy amit följegyeztem, az egyben korrajz. Ez a könyv ugyancsak memoár, itt is az emlékeimet mondom el. Foként a két világháború között átéltekrol beszélek, bár van úgy is, hogy megelozöm vagy túllépem ezt az idohatárt. Mert amit itt elmondok, másvalaki azt a valóságot már úgysem idézhetné fel. Nem írok terjedelmesen, mert írás közben vele élek a reprodukált élettel, és a hosszútávot nehezen gyozöm lélegzettel. Kisplasztika az igazi mufajom. Ilyen formában adom most át több mint negyedszázad átélt valóságát, amely immár emlékké hamvadt. Hogy lángolt-e valaha, azt olvasóm dönti majd el.