Égeto Eszter II. kötet

Németh László így nyilatkozik könyvérol:
Regényem ötven esztendo magyar történetét mondja el, egy asszony életén keresztül. Égeto Eszter a század elején, a koalíció éveiben mint elemista kislány bukkan fel elottünk, s 1948-ban mint családjafosztott nagymamától búcsúzunk el tole.
A regény három részre oszlik: a világháború végéig terjedo részben az ügyvéd-apa; a restauráció éveiben a patikus férj; a népi mozgalom, a második világháború, a „négy párt” idején a politikusnak készülo fiú az, akit Eszter szoloként indázó lelkével befut.
Eszter legszembetunobb tulajdonsága, hogy a körülötte támadt életfolton valami édenkertfélét próbál teremteni. Akárhova vetodik, elhagyott faluba, csillogó megyei városba, a maga elmaradt szülohelyére, rokonok vagy véletlen köré vetodött emberek közé, o mint a pók, rögtön veti a belátás, a segítség, a szorgalom szálait, hogy az élet törvényeit követo, szép kis közösséget alakítson belolük. A regény kilenc fejezet, kilenc ilyen meghiúsult kísérlet; a férfiak belátástalan, tetszetos eszmékbe öltözo, vakon rohanó akarata újra és újra lesodorja hálóit. A kísérletek egyetlen eredménye: Eszter lelkének beérése… Amikor elhagyjuk, érzi már, hogy az életet nem lehet foltokban átvarázsolni, az egész társadalmat kell újraszoni.
A regény belátás és férfihóbort küzdelmében adja társadalombírálatát. Eszter nem azért bukott el újra és újra, mert a sors hitvány emberekkel vette körül. Sot, mindenikükben van valami kiválóság: az apa a tanyaiakért dolgozik, a város szépítésérol álmodik; a férj valóban a technika megszállottja; a fiú a kor jobb szellemei felé tapogatódzik. Ok s a regény hozzájuk hasonló szereploi sivár világukban tartanak fenn valami mozgást, s van egy viszonylagos „magyar” érdemük, orültségükkel csak maguknak ártanak. Törekvéseik azonban elso perctol bukásra vannak kárhoztatva, s ennek az oka – ezt fedezzük fel a hosnovel együtt – mélyebben van, mint a maguk természete.