Csapdalakó

Ezek a lények jól röpülnek, de viszonylag nehéz testük miatt csak nagy nekifutás után képesek a levegobe emelkedni. Ha megpróbálják, nem is kell a szárnytore csapni, elég, ha csak eléjük tesszük a rudat, máris megzavarodnak, lépést tévesztenek, és a földön, a havon maradnak. Ha eleget lépdeltek, akkor pedig egyszeruen behúzzuk a rudakat és hagyjuk oket elrepülni.(Aztán a rudak végére mézgát kenünk, hogy azzal szedegessük össze óvatosan a véletlenül lehullott angyaltollakat. Most kilójáért akár egymilliót is adnak a feketepiacon.)
(Részlet az Az angyalnyom címu novellából.)
A királyság a sikethez hasonlít, aki csak olyan erdoben érzi jól magát, amelyikben tudja, hogy csönd van. Meg veremben, meddo bányában, házmélyi ágyban, vastag takarók alatt. Egy vakhoz, amelyik csak a sötétben nem alszik, és a lámpák melegétol is fél. A királyság hozzád hasonlatos, ha siketek és vakok élnek a házadban, valamint hülyék és nyomorodottak, buták és elvetemültek. És nem jóság van benned, hanem csak békesség, vagy már az se. Egyszeruen csak megfáradtál, és már csak azért óvod a rendet, mert semmi nincs, amirol azt gondolod, hogy jobb volna másképp. Várod a vakságot és a siketséget, a leprát és a belülrol rágcsálkodó vérmeket, az agyad töppedését, és mosolyogsz, csukott szemmel, mint aki szerelmeskedve ébred.
(Részlet a Peremkirályság címu novellából.)