Az elsodort falu I. rész

Az elsodort falu utoljára 1944-ben került az olvasók elé, holott addig a korszak legnépszerűbb regényei közé tartozott, az általa hangoztatott eszmék átszőtték az irodalmi és politikai életet, s nemzedékek nevelői voltak. Szellemi hatása éppen e nemzedékek közvetítésével egészen a máig ér, noha maga a regény közel fél évszázada nincs jelen és voltak idők, nem is olyan régen, midőn a tiltott könyvek listáján szerepelt. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely természetesen késztetőinek felfogása szerint ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és írói mondanivalót. Szabó Dezső műve a társadalmi tudat „mitikus” övezetébe került: rajongói és ellenségei vannak, minden mértéken felül dicsőíteni és gyalázni szokás. Ám annak ellenére, hogy a két világháború közötti évtizedekben több kiadásban és igen nagy példányszámban forgott közkézen, manapság alig hozzáférhető. Ezért is szükséges, hogy ismét a közönség elé kerülve kiszabaduljon tetszhalott állapotából, az olvasók szembesülhessenek vele, és így megkezdődjék Szabó Dezső életművének minél teljesebb szellemi birtokbavétele.
A regény eszméje az első világháború éveiben, írója ungvári tanárkodása idején érlelődött meg, kidolgozása akkor vett a legnagyobb lendületet, midőn Szabó Dezső 1917 nyarán a lőcsi főreáliskola tanári karába került. Mint évtizedekkel később Az elsodort falu történetéhez című írásában maga elmondja, a kéziratot 1918 augusztusában fejezte be, s kiadásával először Kner Izidornál próbálkozott, aki kevéssel korábban jelentette meg Napló és elbeszélések című kötetét. A gyomai nyomdász azonban elutasította a regényben megnyilatkozó szemléletet, és ezért nem vállalkozott kiadására. Közben kitört az „őszirózsás” forradalom és Szabó Dezső, aki mindenképpen azt akarta, hogy a regény még a forradalom zajlása idején a közönség elé kerüljön, először elfogadta Bangha Béla jezsuita szerzetesnek (a Keresztény Sajtóközpont vezetőjének) a regény kiadására vonatkozó ajánlata, majd Osvát Ernőnél és a Nyugatnál próbálkozott. Mindkét kiadó türelemre intette, igaz, egymással szögesen ellenkező megfontolásból: Bangha páter a forradalmi erők megtorlásától tartott, Osvát viszont a forradalom elleni támadásnak tekintette Szabó Dezső művét. A regényt végül a Farkas László által irányított Táltos könyvkiadó jelentett meg 1919 nyarán, már a proletárdiktatúra napjaiban.
Helyesen állapítja meg Gombos Gyula, hogy „Az elsodort falu a legnagyobb esemény Szabó Dezső életében, mert ő e regényében találta meg végleges önmagát. A benne addig gazdátlanul robogó erők: hősi hajlam, tettvágy, igazmondó szenvedély végre megtalálták a maguk igazi ügyét, a magyar sorsot”. Szabó Dezső mindig is legfőbb munkájának tartotta Az elsodort falut, a magyar társadalom egészéről akart benne képet adni, hite szerint e művével egészen új korszakot kezdett a magyar elbeszélő irodalom történetében, egyszersmind világirodalmi magaslatokra emelte nemzeti irodalmunkat. Egyszerre törekedett arra, hogy regénye alapos szociológiai analízis és a magyar társadalom további fejlődését kijelölő eszmék panorámája legyen. Valóban összegző alkotás, amely számot vet a kiegyezés utáni korszak történelmi tapasztalataival, kifejezi a háborúba taszított magyarság szenvedéseit, és előkészíti azt a „magyar forradalmat”, amelyre a háborús összeomlást követő forradalmi átalakulásban csalódva Szabó Dezső oly igen vágyakozott. Regényét nagyszabású szintézisnek szánta, abban az értelemben, ahogy erről a szintetikus regényalakzatról Az elsodort falu második kiadásának bevezetőjében beszél. A regény, mint kifejti, „egy életrészt ad az elfutó időből” és ezt „egyetemes szintézissé alakítja át”.