

Török világ Magyarországon
,,Azraële remegett, midon Hasszán azt mondta: >>Megöletem ez asszonyt még ma!<< A vezér lelkét kísérto rém ijesztgette, meg kellett ot e rémtol szabadítani, hogy e gondolatot elfelejtse. Azraële sajátszeru játékot gondolt ki a gyámoltalanná lett férfi számára. A heted nap elmúlt már, melyre Hasszán kiterjesztette tilalmát, hogy azalatt senkit se bocsássanak elé, s Azraële eszébe juttatta, hogy az eloszobában tömérdek fényes követ, hírnök, aga és könyörgo várakozik, akik kihallgatásra epednek, sokan ajándékot hoztak, mások hódolatokat átadni jöttek, némelyik örvendetes hírrel jött a csatatérrol, egy pedig a többek között a nagyvezértol érkezett, valami fontos üzenettel a szultán parancsából. E szavak felvillanyozták Hasszán eltompult kedélyét, valami hiú, tetszelgo mosolygás látszott elterülni arcán: - Bocsásd be oket, jöjjenek elém - szólt örvendezve a hölgynek -, és azután mellettem légy, s mutasd be oket egyenként, tied legyen a dicsoség! Voltaképpen az eloszobában senki sem várakozott kihallgatásra, nem voltak ott sem fényes követek, sem alázatos folyamodók, sem agák, sem hírnökök; senki más, mint a vezér saját rabszolgái. Ezeket tehát Azraële felöltöztette egyenként fényes nagyuraknak, falusi bíráknak és katonáknak, kezükbe adván lepecsételt írásokat, erszényeket, ékszereket és zászlókat, kinek mint szerepe hozta magával, s Hasszánt felültetve az elfogadási teremben magas kerevetére, magának és a hercegnonek egy zsámolyt tett lábaihoz, s úgy eresztgette be egyenként az ajtóorök által a felöltöztetett rabszolgákat."
- Författare
- Jokai Mor
- ISBN
- 9789633774625
- Språk
- Ungerska
- Utgivningsdatum
- 2016-03-09
- Förlag
- Fapadoskonyv.hu Kiado
- Tillgängliga elektroniska format
- Epub - Adobe DRM
- Läs e-boken här
- E-boksläsare i mobil/surfplatta
- Läsplatta
- Dator
