Xanadu

Nem nagy dolog.
Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy tenger, kellenek rá hajók, kell Velence, és kell Piránó, kell Marlon, a régi kópé, és az elrejtett angyallány, Marion.
Összekeverjük, kiöntjük, és készen van az első fejezet. Aztán megint kavarunk rajta, kiöntjük, és készen a második fejezet. Keverünk harmincnyolcszor, és készen van mind a harmincnyolc fejezet.
Nem nagy dolog.
Bárki megcsinálhatja, ha van neki egy akkora tálja, amibe belefér pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges matróz, egy nagy tenger, meg Velence…
„A legenda szerint a velencei kereskedő olthatatlan szerelemre gyulladt egy szép piránói hajadon iránt, aki türelmetlenül leste, mikor fut be a kikötőbe szerelmesének hajója. A városi szóbeszédre fittyet hányó velencei építtette a kikötőre tekintő palotát, s tétette rá a feliratot: Lassa pur dir – Hadd fecsegjenek.” (Jugoszlávia útikönyv. Bp., 1997, 558. o.)

„Hétszáz ékes palota közé
kincstárat vasból rakatott
s a napot akarta ráveretni,
mint óriás, tüzes lakatot.”