Utazások emlékkönyve

„Miért emlékkönyv?” Azért-e, mert az elmúlt másfél évtized alatt több-kevesebb szerencsével, szelíd kalandozással, idegenben élo barátok, ismerosök és ismeretlenek életformájának meglesésével, átélésével már lezajlott útiélményekrol tudósít, vagy, remélem, szórakoztat is ez az írásom? Az adatok közlésekor pontosságra törekedtem, de végtére is, bevallom, meglehetosen szubjektív hangvételu ez a világért sem csak útleírás. Könyvem nemcsak szép és érdekes tájak szavakkal festett képe akarna lenni. Történetek, kis novellák is sorakoznak benne: az essexi angol farmer családról, a chicagói gabonatozsdérol, az USA -ban élo jó barátokról és furcsa figurákról, a kaliforniai kové vált erdorol, egykori holland „udvarlómról”, vagy például az „olasz csizma sarkán” tett kirándulásról. A már lepergett tizenöt év alatt majdnem két esztendeig éltem idegenben. S akkor még nem is számláltam erdélyi utaimat. Hiszen, ha szüloföldemet látogatom, nem idegenbe megyek; múlhatatlan érzésem, hogy Erdélyben otthon vagyok. Valójában itthon Magyarországon élek, Budapesten, az Irinyi József utcában. Itthon gondolom el leghívebb, örökösen munkára serkento barátom: az íróasztalom mellett, hogy milyen volt máshol, s hogy minden utazásnak, akár szénásszekér tetején tettem azt, akár vonaton, hajón, autóban vagy repülogépen, mindenik útnak legszebb vége a „hazaérkezés.” E szavakkal indította útjára ezt az írását az azóta elhunyt kituno íróno, Ignácz Rózsa.