Panama

A XIX. es XX. szazad fordulojan jarunk. Panama paras levegojeben a valtozas feszultsege vibral. Egy letuno es egy szuletoben levo korszak hataran allunk, a senki foldjen. Ahol ma meg talajt erzunk a labunk alatt, ahol ma meg hegyek vonulnak buszken, holnapra eltunik minden, es a viz veszi at a hatalmat: ket osszeomlo ocean hullamai mossak el a multat.Ez a gyonyoru es kisse ijeszto kep adja Cristina Henriquez egyszerre nagyszabasu es bensoseges hangulatu regenyenek hatteret. Az iro visszafogott eszkozokkel ragadja meg a Panama-csatorna epitesenek feszitett tempoban zajlo, hatalmas tomegeket megmozgato, egyszerre felemelo es embertelenul kegyetlen munkalatait.A Panama-csatorna az emberiseg tortenetenek egyik, ha nem a legnagyobb mernoki teljesitmenye, am a felepiteserol szolo nagyszabasu regeny a gazdasagi, politikai nezopont helyett elsosorban a tortenet emberi oldalara helyezi a hangsulyt, azokra a tortenelemkonyvek lapjain meg sem emlitett szereplokre, akiknek a mindennapi eleterol, a sorsarol, a megelhetesert, a boldogsagert, a szeretetert, az ervenyesulesert a vivott kuzdelmerol nem sokat tudtunk mind ez idaig.A Panama - Atjaro a vegtelenbe cimu regenyben egy tavoli korszak es vilag olt testet: emberek, tervek, almok, sikerek es kudarcok vonulnak elottunk, es olyan meses gazdagsaggal kavarognak a sorsok, hogy nem is a tortenelem nez vissza rank e bamulatos regeny lapjairol, hanem maga az elet.