Osz és tél között

Az öregkor költészete ritkán oly megbékélt és szelíd, mint Gyergyai Albert lírája. Merengo és melankolikus a bánat, és félszeg, szemérmes az öröm: „Mint az osz, mint a szenvedély, hogyha megszépül enyhüloben…”
A versek egy része, kiváltképpen a Vestigia flammae címu ciklus szeretett francia költoinek, Verlaine-nek, Supervielle-nek, Reverdynek kifinomult, lágy formaképzésére emlékeztet. Másik része nyersebb, fesztelenebb, élobeszédhez közelíto stílusban íródott, prózavers – a költo személyes gondjaiból és gondolataiból szövodik, nyíltan, rokonszenvesen. Igen harmonikusan egészíti ki ez a versgyujtemény Gyergyai Albert munkásságát és a képet, mely az o „európai misszionáriust” formázó alakjáról nemzedékeink tudatába vésodött.