A ?nagy székely mesemondó hatvanesztendos korában kezdte papírra vetni emlékeit, amikor már Erdélybe visszaköltözve a Cimbora címu gyermeklap szerkesztésén és szüloföldje szellemi föllendítésén munkálkodott. Számot ad származásáról, nemzetségérol, fölidézi szülei, nagyszülei alakját, feleleveníti a kisbaconi tündérkertet, megrajzolja a székely házak belso világát, saját gyerekkori önarcképét, mely a falu lakóinak csoportképébe illik. Szól a szüloi háztól való elszakadásról, föltárja a székelyudvarhelyi kollégium mindennapjait, szokásrendjét, érdekes figurákkal és epizódokkal jelenítve meg ottani diákéveit. Egymásra halmozódó emlékrétegekbol bontakozik ki az erdélyi táj és a benne élok, a szerzot oly mélyen érinto világa. Fogyhatatlan kedély, mesélo közvetlenség, friss ábrázolókészség és a szeretet líraisága hatja át a könyv minden sorát. „Az önéletrajznak természettol fogva szerénytelen és szemérmetlen mufajában páratlan írás ez, nemcsak Arany János szemérmével és tartózkodásával, ami a személyes vallomásokat illeti, hanem azzal a szerénységgel is, amellyel írója a tenorista helyérol a kórusba húzódik vissza” – írja a kötet eloszavában a szerzo fia, Benedek Marcell.
Az önéletrajz utolsó fejezeteiben már a székely kollégiumból kinott, pesti bölcsészetre került Benedek Elek sorsát is nyomon követhetjük. Tanúi lehetünk például a találkozásnak, amikor az egyetemista diák elso népköltési gyujteményét teszi le Gyulai Pál asztalára. A fiatalember, aki a pesti aszfalton sem szégyell az édesanyja szotte-fonta ruhában járni, a kötet utolsó soraiban is így búcsúzkodik: „- Tiéd a szívem, tiéd a lelkem, tiéd mindenem, édes anyaföldem!” Erdély szépségeit, az ott élo emberek szokásait lírai képsorokban megeleveníto munka.