Gå direkt till innehållet
Az alvilág sodrásában
Az alvilág sodrásában
Spara

Az alvilág sodrásában

Författare:
Ungerska
Läs i Adobe DRM-kompatibel e-boksläsareDen här e-boken är kopieringsskyddad med Adobe DRM vilket påverkar var du kan läsa den. Läs mer

„Körbepillantottam, és a nem túl nagy helyiség bal felso sarkában észrevettem, amit kerestem. Az apró kamera feketén ásított, de fikarcnyi kétségem sem volt afelol, hogy valahol, pár méterrel odébb, valaki érkezésem óta árgus szemmel figyeli minden mozdulatomat. Egy istenverte Big Brother Show-ba kerültem, ahonnan valószínu, hogy jó darabig nem fognak kiszavazni a kedves nézok.”


Elegendo egy apró hiba - némi kokó, és eltévedni egy ismeretlen városban -, hogy az életét nagy nehezen egyenesbe hozó Kántor Alex újabb slamasztikába kerüljön. A helyszín ráadásul egy idegen ország idegen börtöne, ismeretlen szabályokkal és szereplokkel. Az egykori zsoldos azonban durvább helyzeteket is túlélt már, és a müncheni rácsos akadémia új lehetoségeket jelent. A kezdeti sokk után Alex nekiáll nemzetközi biznisze kiépítésének, ám egy friss bandaháború pusztulással fenyeget mindent, amit felépített. Miközben a szerelem is megjelenik az életében, el kell gondolkodnia: érdemes továbbra is a szemért szemeket, fogért fogakat jegyében élnie?


Jurányi Zsolt harmadik regénye a szerzotol megszokott zsigeri hitelességgel mutatja be az alvilágot. Szereploi buneik és esendoségük ellenére is rokonszenves alakok, olyanok, mint mi, csak épp más utat választottak az életben - olyat, amiért elobb-utóbb súlyos árat kell fizetniük.

Undertitel
A muncheni kaland
Författare
Juranyi Zsolt
ISBN
9789632667539
Språk
Ungerska
Utgivningsdatum
2024-11-11
Tillgängliga elektroniska format
  • Epub - Adobe DRM
Läs e-boken här
  • E-boksläsare i mobil/surfplatta
  • Läsplatta
  • Dator