Még éppen közéleti csend honolt a Tuzföld jeges poklától a Baktéríto forró dzsungelvidékéig terjedo ország-góliátban, Argentínában, mikor 1968–1969 folyamán ott éltem fél esztendeig. Ismerkedhettem az európaiságával kérkedo, észak-amerikaiakkal vetekedo, százféle nemzetiségbol ötvözodo embersurus világvárossal, Buenos Airesszel. Az Andok kokolosszusaival szegett pampán át eljuthattam a patagón meseta ezüst homokhegyeit harapdáló tengeröblökhöz, ahol elefánt nagyságú fókacsordák élik meglepoen fegyelmezett társadalmi életüket. Tanulhattam a nagy múltú Argentína viharos s mintegy újabb, eljövendo viharokat jósoló rég- és közelmúltjának történelmét. Legjobban a felejthetetlenül szép Paraná-deltában éreztem magamat, a babér- és fuzfák szegélyezte sok-sok kis folyón száguldó csónakunkban, fejemen az elmaradhatatlan brazil szalmakalappal. És találtam ott egy fura kis valakit; él is, nem is. Osi is, legeslegújabb argentínai divatú is. Igazi. De ki is kellett találni. Könyvemnek o lett egyik sugalmazója.