Anyák

„Ketten laktunk egy hatalmas bérkaszárnya negyedik emeletén legesleghátul, a cselédfeljárat mellett: anyám és én. Ablakunk az udvarra nyílott, nagyon mély és nagyon szürke volt ez az udvar, a kanális körül szennyes víz állt, amelyben néha szivárványszínu körök képzodtek. A földszinti lakások nyitott ajtajából vedrekkel öntötték ki a szappanhabtól suru vizet, amely vastagon rakódott le a köveken, a kanális vasrostélyán. Anyám azt mondta, olyan, mint a márciusi hó, amelybe likacsokat olvaszt a napfény. Anyám mindenrol tudott valamit mondani, mindenhez fuzött egy megjegyzést, mindenrol mondott egy történetet, amely rendszerint különbözött mindazoktól, melyeket másoktól hallottam. A hátsó lépcsofeljáratiról azt mondta, hogy csak minékünk szabad ott járni, meg annak, akinek mi megengedjük, s persze mi csak a szenesembernek engedjük meg és a mindig loholó kisinasoknak, mert azok megérdemlik, hogy külön lépcsojük legyen, és ne kelljen nékik az öreg méltóságos Fittjének vakkantásait hallgatni és Huszárné indiai mákjának illatát beszívni, melytol a szenesember menten elájulna…”(részlet: Anyám férjhez megy címu elbeszélésbol)