

A hatodik
„Tagadhatatlan, odavagyok a könyvekért. Szeretek olvasni,a legjobb kikapcsolódás számomra egy nívós könyv. Több kedvenc olvasmányom is van, de a legkedvesebb mind közül a „Boszorkányok pedig nincsenek” címu. Persze, a tartalomnak köze nincs Könyves Kálmán királyunk híres mondásához, mégis, a legnagyobb hatással ez a könyv volt az életemre...
Kezdhetném azzal, hogy ez a legkedvesebb könyvem egyszer csak
szorén-szálán eltunt. Hogy hová lett, máig nem derült ki. Fiatalabb
koromban ugyan többször is lakhelyet változtattam, a költözés
pedig tudottan nagy felfordulással jár, amikor is megeshet, hogy
elmarad tolünk egy és más. Persze az is lehet, nem így keveredett
el, csupán valamelyik haverom nem adta vissza a kölcsönbe kért
könyvemet.
Egyszóval, komoly lelki traumaként éltem meg, amikor kerestem,
de nem találtam a kedvencemet. A helyzetet csak súlyosbította,
hogy régóta nem adták ki, és még a könyvtárakban sem akadtam rá,
hogy újraolvashattam volna. Elkeseredésemben úgy gondoltam,
ettol az élvezettol egyszer és mindenkorra megfosztott a sors.
Ezért is ért szinte sokként, amikor egyik könyvesbolti nézelodésem
során, a mustrára kitett, új kiadású könyvek között megláttam egy
példányt belole. ..
- Undertitel
- Novellak
- Författare
- Mester Gyorgyi
- ISBN
- 9786155686160
- Språk
- Ungerska
- Utgivningsdatum
- 2016-09-25
- Förlag
- Ad Librum Kiado
- Tillgängliga elektroniska format
- Epub - Adobe DRM
- Läs e-boken här
- E-boksläsare i mobil/surfplatta
- Läsplatta
- Dator