A bicikliküllo

„…mi a jófenének köllött nekünk ha’gatni a fehérnépekre?” – kérdezi Studer ormester, s ez a kérdés arra vonatkozik, mért is az Appenzell kantonbeli Szarvas Hotelben kellett megülniük a lánya esküvojét. Pedig még maga javasolta a szállodát, mivel azt egykori diákszerelme vezeti beteg férje oldalán – most aztán újsütetu vejével együtt ott áll egy szállóvendég holtteste elott, akit fölöttébb figyelemreméltó módon, egy kihegyezett bicikliküllovel szúrtak halálra. Van egy sor gyanúsítható egyén és még több tisztázandó körülmény – üres borítékok, kutyaszor, egy állatkedvelo bicikliszerelo, egy szerelmes titkárno, váratlanul felbukkanó sajátos szállóvendégek. Akár gyanús, akár nem – mindenkinek van valami takargatnivalója… Egyedül Studer képes kibogozni a szálakat és szabaddá tenni egy gondosan elsikált nyomot, fényt derítve a hegyek és a lelkek szakadékaiban. A végén – jellemzo módon – egy halálosan beteg ember vallomása világít rá az összefüggésekre.
Jól tudjuk immár: Studer az embereket nem a hibáik ellenére, hanem azok miatt szereti! Épp ezáltal lesz hiteles. És ugyanúgy hiteles a színhely is az összes ott lakóval egyetemben: nem holmi látványos kulissza csupán, hanem a cselekmény szerves része. Más szóval, maga a hely koloritja játssza a foszerepet.