Arra, amikor a Debrecen ellen kihagyta a tizenegyest, én máshogy emlékszem. Nem úgy, hogy nem érdekelte, bemegy-e a lövése. Én is ott voltam azon a hideg, téli napon a Megyeri úton, és azt láttam, hogy a játékra alkalmatlan, havas-jeges pályán o volt messze a legjobb. Egyedül o akart és tudott focizni - játszani! - még ott is, és ezért gondolta, hogy be fogja loni - mert különben nem o lotte a tizenegyeseket.
Minden más olyan ebben a könyvben, hogy belesajdul a lelkem. Persze belesajdult ebbe is. 1978-ban például, amikor Argentínában kiállították - na, az pontosan úgy volt, ahogy Egressy leírja. És ugyanazt éreztem én is. Ugyanúgy tört össze a világ...
De ez az új Egressy-regény rajongásról, felnövésrol, nosztalgikus vissza- és eloretekintésrol is szól. Kicsit úgy, mint Nick Hornby klasszikusa, a Fociláz. Ez is regény (még regényesebb is, mint Hornby könyve), a középpontjában Törocsik Andrással, az utolsó magyar futballzsenivel - és a kisgyerekkel, aki most, felnott fejjel próbálja megérteni, hogy mit jelentett számára Töro... és a gyerekkor.
(M. Nagy Miklós)

„Melyik az a fa Zalacsánynál, megtalálnád?

Tudod, kitalálta ki azt, hogy Táncolj, Töro? Mikor hallottad meg eloször?

Milyen volt eloször belépni 74-ben az újpesti öltözobe?
Ezeket nem kérdezem meg többek között, nézek magam elé, próbálom értelmezni a szituációt, nincs igazán mit mondanom egy halk, kódora sikerült hellón kívül, sms-t írok a valakimnek, jöjjön, ha tud, itt ül velem, aki után szaladt egyszer, a magyar lélek, a magyar tehetség és a magyar sors csodálatosan szomorú szimbóluma, a tragédiák mögötti öröm és az öröm mögötti fájdalmak leghitelesebb megszemélyesítoje, ilyesmit nem írok le persze, szükségtelen és felesleges, a bánat szívdobbantó ereje e nélkül is muködteti a kivételes pillanatokat, jó adag üresség van bennem, sot némi furcsa csalódottság, amolyan vereségféle, nem úsztam meg, mégis egymás mellé kerültünk, mennyire nem akartam pedig, igaz, foként régebben volt jelentosége, most már majdnem mindegy, gyerekkoromban féltettem magam a csalódástól, ma már nem történhet semmi baj, itt ül mellettem a hajszálon múlás, a félig üres telepohár, sok régi önsajnálatom katalizátora.”

Lila csík, fehér csík - e-kirja, unkari, 2016