Filter
Politik & statsskick
Filter
„Író és muvész elvtársak! Most, amikor koreai népünk szent honvédo háborút visel az emberi mivoltukból kivetkozött amerikai imperialista agresszorok ellen hazánk szabadságáért és …
„A párt eredetileg azért jön létre, hogy képviselje a népet. Azután a pártvezetoség kezdi képviselni a párttagokat, majd a párt elnöke a pártvezetoséget. Világos, hogy a pártjáték …
Rákosi Mátyás 1945–56 között a Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja fo-, majd elso titkára, 1952–53-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke is.
Rákosi Mátyás 1945–56 között a Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja fo-, majd elso titkára, 1952–53-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke is
„Író és muvész elvtársak! Most, amikor koreai népünk szent honvédo háborút visel az emberi mivoltukból kivetkozött amerikai imperialista agresszorok ellen hazánk szabadságáért és …
A demagógia korántsem újkori politikai eszköz. Kezdetben a görög demokráciáknak azon sajátosságaként jelent meg, mely különösen Athénben a közjót veszélyeztette és ásta alá. A …
Teng Hsziao-ping kínai reformer kommunista politikus. 1976-tól 1989-ig a Kínai Népköztársaság tényleges vezetoje, a „kínai típusú szocializmus” és a „szocialista piacgazdaságként” …
„Hosiesen harcoló népünk a párt irányításával lerázta a gyarmatosítók és a feudális urak béklyóit, teljesen felszabadította az ország északi részét. Ez nagy gyozelem, de még nem …
„A baloldali doktrinérség csökönyösen ragaszkodik ahhoz, hogy feltétlenül elvessen bizonyos régi formákat, és nem látja, hogy az új tartalom bármely formán át utat tör magának, …
Gyujteményes kötet NICOLAE CEAUSESCU lelkesítobeszédeibol, amelyekben az ifjúság számárafogalmaz meg gondolatokat, elvárásokat, követendomagatartásmintákat a demokratikus Románia …